Ozone Neon 3k Teszt
2016. augusztus 10.

Az EGProducts tesztlaborjában egy új barát tett látogatást, az Ozone Neon 3k személyében, aminek végén mind a ketten elégedetten távoztunk.

Megközelítőleg 150 típusú és megannyi formájú, kialakítású, méretű gamer egeret teszteltem már le, azonban ez az első alkalom, hogy az Ozone termékcsaládjából jutott el hozzám egy egér, ennek fényében roppant nagy izgalommal vágtam neki az Ozone Neon 3k egér tesztelésének. 


DIZÁJN


 

Amikor először kézbe vettem az Ozone Neon 3k dobozát, azonnal egy nagyon érdekes dologra lettem figyelmes. Ha megnézünk egy Roccat vagy egy SteelSeries egeret, arra lehetünk figyelmesek az esetek nagy részében, hogy a csomagolás kívül egy puha papír réteg, belül pedig egy keményebb műanyag és karton egyveleg, ami tartja és rögzíti magát a perifériát. A Neon 3k esetében azonban, maga az egész doboz egy erős kartonpapír anyagból készült. Matt fekete színű doboz két oldalán beugrást láthatunk, aminek közepén fényes szöveg jelöli, hogy itt bizony egy Ozone egérrel van dolgunk. A csomagolás mellőz minden fajta giccsességet, egy letisztult és szép dizájnt kapunk, ahol a piros, fekete és acélos színek dominálnak. 



A doboz semmilyen drivert nem tartalmaz, illetve semmilyen kiegészítőt, csak és kizárólag az egér található meg benne. Miután megszabadítottuk újdonsült kedvesünket a ruhájától, jöhet a valódi teszt, de előtte még szemügyre vettem, hogy kivel fogok összebarátkozni a következő napokban. Besorolását tekintve a Neon 3k a kis és közepes egerek családjába tartozik. Méreteit tekintve hosszúsága 12,5 cm hosszú, magassága 3,68 cm, szélessége pedig 6,5 cm, súlya pedig 110-130g között mozog. Ezekkel az értékekkel leginkább a SteelSeries Kana V2-re hasonlít az egér, azonban a Kana V2 jóval könnyebb, mindössze 88g súlyú.

Az egér matt fekete műanyag borítást kapott, aminek előnyeit igazán akkor fogjuk érezni, ha már több órája játszunk vele, ugyanis ez a fajta borítás jóval kényelmesebb játékélményt biztosít a felhasználójának, mint egy fényes keményebb műanyag borítás. Az egér testén végighúzódik egy fényes kemény műanyag réteg, aminek funkcionális előnye bár nincsen, azonban egy szuper dizájn elem, amivel az Ozone Neon 3k talán kicsit kitűnik a többi hasonló egér közül. A matt felület bár kényelmes, azonban van egy nagy hátránya, bár nem vagyok egy izzadós kezű ember, azonban még így is játék közben elő-elő fordul, hogy felmegy a vérnyomásom és sajnos ennek következtében természetes módon verejtékezem, ez viszont a matt felületen borzasztóan meglátszik, így ahhoz, hogy szép állapotban tudjuk tartani az egerünket, gyakran le kell takarítani, ez néminemű kellemetlenséggel jár. 

TESTRESZABHATÓSÁG


Az Ozone driverébe belépve kicsit olyan érzésem támadt, mint ha a SteelSeries Engine 2.0-ba léptem volna be, egy letisztult és roppant egyszerűen kezelhető program fogadott. A driver lehetőséget biztosít számunkra, hogy mind a nyolc gombot programozzuk, melyekből hatot képesek vagyunk makrózni, mindezt öt különböző profilban, ehhez pedig segítségünkre siet a 128kb-s belső memória. 



Természetesen személyre szabhatjuk a különböző profilokban, hogy milyen DPI értéken szeretnénk játszani, ami azonban különösen tetszett, hogy ha különböző profilokhoz különböző DPI számokat rendelünk, különböző színeket párosíthatunk hozzájuk. Ezzel pedig könnyedén észben tarthatjuk, hogy például RTS játék esetében 1000 DPI-s értéken játszunk, akkor pirosan világítanak a ledek, ha FPS játékkal játszunk - 1500 DPI-s értéken van, akkor pedig zöld színben pompázik az egerünk. Az Ozone mérnökei két ledet helyeztek el az egerünkben, egyet a görgő feletti gombba építettek bele, egyet pedig az egér hátánál található Ozone szimbólum alá.



A Neon 3k hat különböző színben képes világítani, piros, kék, lila, egy másik lia, citromsárga és zöld. A drivert ellátták az tervezők egy Live Preview gombal is, mely képes arra, hogy amit beállítunk az egéren, az azonnal életbe lép, elmentés nélkül. Ezen felül helyet kapott a driverben a Sound FX, ezáltal pedig ha DPI számot állítunk, akkor egy kellemes férfi hang szól nekünk, hogy éppen milyen aktuális DPI számra ugrottunk rá. 

SPECIFIKÁCIÓ


Az Ozone Neon 3k Pixart 3320 optikai szenzorral lett felszerelve, ami maximum 3500 DPI-re képes. Az egér végén aranyozott USB csatlakozót kapunk, amivel kapcsolatban engedjétek meg, hogy eláruljak valamit. Amilyen jól hangzik, annyira nincs semmi értelme USB-kábelnél. Analóg csatlakozóknál még fontos lehet a gyenge ponton a vezetőképesség, stabilabb jelerősség, stb. Digitális jel esetében azonban erre semmi szükség, hiszen csak kétféle jel van, így némi jelszint-ingadozás sem okoz adatvesztést, minőségromlást. Feltéve persze, hogy a csatlakozás végig biztosított, azaz a pinek összeérnek. Ez ellen viszont az arany se véd. Neon 3k kábelének a hossza a már megszokott 1,8m amit végig szövetborítással láttak el, személy szerint ezt jobban szeretem, mint az egyszerű műanyag borítást. Négy lépésben állítható mintavételezési érzékenységet 125/250/500 és 1000Hz között állíthatjuk be, aszerint, hogy melyiket tartjuk a legkényelmesebbnek számunkra. 

SZUMMA SZUMMÁRUM


Összességében elégedetten emeltem fel a kezemet az Ozone Neon 3k-ról, ugyanis bár ez volt az első találkozásom a márka valamely termékével, azonban nem igazán tudok rosszat mondani róla. A Neon 3k esetében egy roppant kényelmes Gamer egeret ismertem meg, ami szinte minden közegben tökéletesen meg tudta állni a helyét, legyen az FPS, RTS vagy esetleg MOBA játék. Nyolc programozható gomb, megbízható optikai szenzor, hat különböző világítási lehetőség, ehhez pedig egy nagyon kedvező, pénztárcabarát árat kapunk, ugyanis a Neon 3k megközelítőleg 11.000 Ft környékén beszerezhető, amiről én úgy gondolom, hogy egy nagyon jó ár a minőséget tekintve. 









 

 
 
 
 
Kapcsolódó tesztek
 
További Hírek
Hardver megjelenések
Játékmegjelenések
Hírlevél feliratkozás
Ha szeretnél értesülni a legújabb esports gear fejleményekről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre.
Facebook
Blogok
Google+
Iratkozz fel a YouTube csatornánkra!